Munkácsy Hotel****, Békéscsaba
-
helyszín
Békéscsaba -
tervezés
2013.kivitelezés
2013-14. -
megbízó
Csabakonyha Kft. -
építész tervező
Molnár Zoltán Gyula - Építészeti Alkotói Díj 2015
Tervezési helyszín a Békéscsaba Városi Széchenyi liget közvetlen határában lévő terület, melyen egy leromlott állapotú ipari műemlék a „serház” épülete állt. Mellette van a város sportklubjának a teniszpályája és a futballpályája. A volt Sörház az 1840-es években épült klasszicista, 10 tengelyes magasföldszintes épület, középső két tengelyében timpanonos záródású, emeletes középrizalit, pincéje szegmensív-záródású, hevederek között poroszsüveg boltozattal készült. Az első fellelhető fénykép róla az 1930-as évekből származik. Homlokzati összképében igen, belső kialakításában viszont sajnálatos módon semmi nem maradt meg építéskori állapotából. Több ízben szétszabdalták és átalakították belső elrendezését. A feladat egy 24 szobás, wellness részleggel ellátott négy csillagos hotel tervezése volt. Ezt részben a meglévő műemléki épületben, részben pedig új épületszárnnyal való bővítésben képzelte el a beruházó. A tervezés korai szakaszában már elkészült egy pályázati tervdokumentáció (tervező: Novodomszki Pál), mellyel pályázati támogatást nyertek. Időközben a beruházói észrevételek, illetve a gazdasági, társadalmi igények változása okán ez már nem volt megfelelő. Innentől indul el az ez idáig szégyenben álló „Sörház” épület megújulása, és – ha szabad így fogalmazni egy épülettel kapcsolatban – kivirágzása. A város nagyjáról nevet kapó Munkácsy Hotel **** így új funkcióval, de építéskori hangulatot idéző megjelenéssel tudja bemutatni a műemléki épületet. A tervezéskor a műemléki épület homlokzatának külső tér felé való bemutatása volt a vezérfonal. Az új „bővítés” a korabeli épülettől elváló, de nem hivalkodó, modernizált tömegformájával és anyaghasználatával nélkülöz minden konkurálást, az együttélésre törekszik. A két épület egy együttesként kell működjön, így azokat csatlakoztatni kellett egymáshoz: az utcavonaltól távol lévő két homlokzati tengely között került elhelyezésre egy nyaktag, amelyet függönyfal és üvegtető alkot, kubatúrája minimális. Az új épület helyi hagyományokat követve az utcafrontra kvázi merőleges gerincű, tűzfalas épülettömeggel jelenik meg a közterület felöl. A funkció által megkívánt épületszélesség miatt részben alacsony hajlású tetőszakasz beillesztésével alakult ki a kívánt gerincmagasság. Az utcafronti homlokzatrész, mint tömör kerítés jeleníti meg kőlap burkolatú földszintes sávjával, melynek magassága a nyílászárók szemöldökét követi. Az utca vonalát követi a földszint, viszont az emelet és a tető az utcafronttól visszahúzva és elforgatott szögben áll. A két épület közötti térbővület „az utcának lett felajánlva”, így még inkább bemutatva a műemléki épületet. Ez a földszinti vendéglátást is szolgálja, ide egy süllyesztett csobogós vízfelület került. A közterületet látszóbeton elemek határolják. Az új épületrész pince-földszint- és részben tetőteres beépítésű. A recepció pihenőtérként is funkcionál. Innen érhető el a műemléki épület felé vezető üveg nyaktag. A recepcióhoz szervesen kapcsolódik az új épület lépcsőháza, melyben háromkarú lépcső és lift készült. A műemléki épület pinceszintjén kis és nagyterem, társalgó a további szinteken társalgók és szobaegységek kaptak helyet (köztük kétágyas és lakosztály is). Az új épületszárny pinceszintjén ~300 m2 -es wellness részleg és egészségügyi szolgáltatások, földszinten lobby, bár és étterem, a tető- térben (emelet) szobaegységek és gépészeti tér (külön szinten). Az étterem két homlokzata és teljes üvegezett felülete nyitható, így a külső fogyasztótér a belső térrel egyben is kezelhető. Az épület fűtését-hűtését, használati melegvíz ellátását és medencék fűtését is levegő hőszivattyúk biztosítják. Konyhája elektromos üzemű. Így az épület üzemeltetéséhez gáz felhasználására nem volt szükség. Mondhatni „zöld energiát” használ, károsanyag kibocsátás nélkül.